Szavatossági jog

Milyen jogok illetik meg a fogyasztót szavatossági jogcímen?

1. A Ptk. idézett 306. § (1) bekezdése alapján a főszabály a következő: A vásárló, a fogyasztó (tehát nem a forgalmazó!) választhat, hogy kijavítást vagy kicserélést kér.

Kivétel a főszabály alól (vagyis mégsem választhat a vevő), amennyiben a vevő választott igényének

  • teljesítése lehetetlen (pl. “kifutó” modellt vásárolt és nincs ugyanilyen másik raktáron, tehát kicserélésre nem kerülhet sor), vagy
  • teljesítése a másik (nem választott) szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne (a forgalmazónak).

A felek vitája esetén irányadó szabály szerint minden egyes esetben figyelembe kell venni a dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, az adott szerződésszegés súlyát és a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott kényelmetlenséget, és csakis mindezen körülmények gondos mérlegelése eredményeképpen állapítható meg, melyik fogyasztói igény (forgalmazó általi) teljesítése jogszerű (bírósági hatáskör).

2. A kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni. A vonatkozó GKM rendelet nem ír elő napokban meghatározott határidőt a kijavításra, kicserélésre, csupán annyit rögzít, miszerint: “A forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze”.

Nyilvánvaló, hogy mindig az adott eset összes körülményére tekintettel lehet csak meghatározni, hogy mit lehet megfelelő határidőnek tekinteni. Amennyiben azonban a forgalmazó a fent hivatkozott, 15 napos határidőn belül egyáltalán nem tesz intézkedéseket a kijavítás/csere elvégzése iránt, úgy felelőssége kétséget kizáróan megállapítható.

3. Ha a kereskedő nem vállalja a kijavítást, vagy a kicserélést, vagy vállalta ugyan ezek valamelyikét, de nem tudott ennek eleget tenni a b) pontban meghatározott feltételekkel, akkor a vásárló jogosult választása szerint, vagy megfelelő árleszállítást kérni vagy elállni a szerződéstől, azaz a hibás termék visszaszolgáltatása fejében teljes vételár-visszatérítést követelni.

4. A Ptk. 306/A. §-a alapján a vásárló jogosult az eredetileg választott szavatossági jog helyett utóbb másikkal fellépni – pl. először kijavítást, majd annak sikertelensége esetén vételár-visszatérítést kérni. Amennyiben az áttérés indokolt volt, illetőleg arra a kereskedő magatartása miatt került sor (pl. nem készült el a javítással a vállalt határidőre), akkor a vevő nem köteles a kereskedőnek az áttéréssel okozott kárt megtéríteni. Egyéb esetekben azonban a fogyasztó köteles az áttéréssel okozott kárt megtéríteni.

5. Fontos utalni arra, hogy a fogyasztói szerződésben semmis az a kikötés, amely a szavatossági jogoknak a Ptk.-ban meghatározott sorrendjétől a fogyasztó hátrányára tér el. Ebből adódóan sem szóban (a vevőszolgálatnál, kasszánál), sem írásban (pl. a kötelező jótállás hatálya alá tartozó termékekhez adott jótállási jegyben) nem adható olyan tájékoztatás a fogyasztónak, amely a szavatossági jogoknak a jelen pontban megadott sorrendjétől oly módon tér el, amely által csorbulnak a fogyasztók szavatossági jogai.

6. Szükséges ismételten kiemelni, hogy amennyiben a szerződő felek a szavatossági igény(ek) érvényesítése során nem tudnak megállapodni, a szerződésszegés tényének és a szavatossági igény jogosságának kimondása bírósági hatáskörbe tartozik.